Hatodik nap · 2026. július 14. délutánja
Hohenwerfen és az Alpok
A barlangból kilépve egyszerre újra nyár lett. Lefelé az egész völgy kinyílt előttünk — és a végén ott állt a vár.
Fél tizenkettőkor jöttünk ki a jégbarlangból, és a hőmérséklet-különbség egyszerűen leterített minket. A bejárat előtti kilátóteraszról a Tennengebirge fehér mészkőfalai és mélyen alattunk a Salzach völgye látszott, kanyargó folyóval, zöld rétekkel, apró falvakkal. Aki teheti, itt üljön le tíz percre, mielőtt elindul lefelé.
Vissza ugyanazon a sziklaösvényen mentünk, alagutakon és korlátok mellett, aztán a kabinos felvonóval ereszkedtünk le a völgybe. Odafent minden hűvös és kőszínű, itt lent viszont már megint júliusi meleg volt, kaszált fű szagával.
A napot — és az egész utat — a Hohenwerfen zárta. A várat 1075 és 1078 között Gebhard salzburgi érsek építtette, ugyanaz, aki Hohensalzburgot: a kettő együtt fogta közre a Salzach völgyét. Egy mintegy százötven méterrel a völgy fölé magasodó sziklakúpon ül, körben a Tennengebirge és a Hagengebirge tömbjével. Az érsekek évszázadokig használták katonai támaszpontnak, vadászkastélynak és állami börtönnek is.
1931 januárjában egy nagy tűzvész leégette a keleti szárnyat, és a tulajdonos a vagyona nagy részének eladásával finanszírozta az újjáépítést. Ma solymászbemutató működik benne — a kilencvenes évek közepe óta —, és itt van Ausztria első solymászmúzeuma. A filmrajongóknak pedig annyit: 1968-ban ez a vár játszotta a „Schloss Adler”-t az Ahol a sasok mernek című filmben.
Fotóalbum
Képek — Hohenwerfen és az Alpok