Negyedik nap · 2026. július 12.
Nymphenburg — a kastély
Visszatértünk Münchenbe, Ildikóval együtt hármasban, és egy egész délutánt szántunk egyetlen kastélyra. Utólag kevés volt.
A Nymphenburg 1664-ben indult, Ferdinand Maria választófejedelem és felesége, Henriette Adelaide megbízásából, a hosszan várt trónörökös születésének örömére. Egy olasz villából nőtt ki az, ami ma ott áll: a homlokzat végigmérve 632 méter — szélesebb, mint a versailles-i kastély. Ezt a számot addig nem hiszi el az ember, amíg nem próbál meg átsétálni az egyik szélétől a másikig.
A központi épület szíve a Steinerner Saal, a Kőterem. François de Cuvilliés tervezte, a freskókat és a rokokó stukkót Johann Baptist Zimmermann készítette 1755 és 1757 között — ez lett élete utolsó nagy munkája. A terem három emeleten át nyúlik fel, a mennyezeten az olümposzi istenek gyülekeznek, középen Héliosz a napszekerén. Aki bemegy, önkéntelenül hátrahajtja a fejét.
A déli szárnyban van a Szépségek galériája: I. Lajos harminchat portrét rendelt Joseph Stielertől 1827 és 1850 között, mindenféle társadalmi rétegből válogatva. Itt lóg Lola Montez, a táncosnő, akinek az ügye 1848-ban a király lemondásához vezetett, és Helene Sedlmayr, a cipészmester lánya. Ma harminchét kép látható a falon — egy eredeti portré valahol az évtizedek alatt nyomtalanul eltűnt.
A körút végén ott a szoba, ami miatt sokan ide jönnek: a királyné hálószobája, ahol 1845. augusztus 25-én, Szent Lajos napján megszületett a későbbi II. Lajos. A bútorzat eredeti, 1815 körüli müncheni munka. Egy nappal korábban álltunk Neuschwansteinben — most meg ott, ahol az egész elkezdődött.
Fotóalbum
Képek — a kastély