Hatodik nap · 2026. július 14.
Eisriesenwelt — jégóriások birodalma
Kilenckor még a völgyben voltunk, tizenegykor nulla fokban álltunk egy jégfal előtt. Kamera nélkül, karbidlámpával — és ez pontosan így jó.
Werfenből hat kilométeres hegyi út visz fel a parkolóig, onnan húsz perc gyaloglás a felvonóhoz. A kabinos felvonó 1955 óta jár, ezernyolcvannégy méterről ezerötszáznyolcvanhat méterre emel, és Ausztria legmeredekebb kabinos felvonójának tartják. A hegyállomástól még húsz perc a sziklába vájt Felsensteig, kőbe kapaszkodva, szakadék mellett — és közben olyan kilátás nyílik a Salzach völgyére, hogy az ember minden kanyarban megáll.
A bejárat 1641 méteren van, és óriási: a Jégkapun át hideg levegő zúdul kifelé, mint egy nyitva hagyott hűtőből. Odabent az Eisriesenwelt több mint negyvenkét kilométer hosszú — a világ legnagyobb jégbarlangja —, de csak az első nagyjából egy kilométer jeges, és ez a látogatható szakasz. A jeget a kéményhatás tartja fenn: télen a nehéz, hideg levegő mélyen beáramlik és lehűti a hegy belsejét, a tavaszi olvadékvíz pedig ezen a jéghideg kőzeten fagy meg.
Odabent nincs villany. Mindenki karbidlámpát kap, a vezetők pedig magnéziumszalaggal világítanak meg egy-egy nagy termet — a fény fellobban, és egy pillanatra láthatóvá válik a Hymir-terem vagy a húsz-huszonöt méteres Nagy Jégfal, aztán megint sötét lesz. A séta hetvenöt perc és körülbelül ezernégyszáz lépcsőfok, nulla fok körül. Fényképet szinte lehetetlen csinálni odabent, és amit sikerült, az is alig adja vissza, amit a szem lát.
A barlangot 1879-ben Anton von Posselt fedezte fel, aki egyedül hatolt be kétszáz méterig, aztán az egész évtizedekre feledésbe merült. Alexander von Mörk 1912-től szervezett expedíciókat, és 1913. augusztus 2-án győzte le a Nagy Jégfalat — ez nyitotta meg a barlang belsejét. Egy évvel később bevonult a háborúba, ahol a huszonhetedik életévében esett el; a hamvait a saját kívánságára a barlangba vitték, és ma egy hatalmas, róla elnevezett terem őrzi az urnáját.
Fotóalbum
Képek — Eisriesenwelt