Ötödik nap · 2026. július 13. este
Salzburg esti fényben
Este hétkor értünk be a városba, és fél tízig meg sem álltunk. Salzburgot alkonyattól kék óráig láttuk — és talán így a legszebb.
A Mirabell-kertnél kezdtük. A kastélyt 1606-ban Wolf Dietrich von Raitenau hercegérsek építtette a városfalakon kívül Salome Altnak és a tizenöt közös gyereküknek; eredetileg Altenau volt a neve, a nő családneve után. Wolf Dietrich bukása után az utóda nevezte át Mirabellre, hogy Salome emlékét eltüntesse. A kert mai barokk formája 1687-től való, Fischer von Erlach irányításával.
A Pegazus-kút lovát Kaspar Gras öntötte — pontosabban kalapálta, rézből — 1661-ben, és mire a mai helyére került, bejárta a fél várost: állt a Kapitelplatzon, a Mirabellplatzon, egy tűzvész után raktárban, aztán a mai Makartplatzon, és csak 1913 óta van itt. A törpekertben az eredeti huszonnyolc márványtörpéből ma tizenkilenc áll — kettőt 2025-ben állítottak vissza. Aki látta A muzsika hangját, az itt lépten-nyomon ismerős szögekbe botlik: a Do-Re-Mi záró jelenetét pontosan ezen a lépcsőn és e körül a kút körül forgatták.
Innen a Makartplatzon át — ahol a Mozart-lakóház áll, a család 1773-as, tágasabb otthona — lementünk a Salzachhoz, és átkeltünk a lakatokkal telefüggesztett gyaloghídon. A híd 2021 óta hivatalosan Marko-Feingold-Steg, egy salzburgi holokauszt-túlélő emlékére, de mindenki Makartstegnek hívja. A várost 2024 tavaszán tizenötezer lakattól szabadították meg — a híd ettől két tonnával lett könnyebb.
A túlparton a Getreidegasse fogadott a kovácsoltvas cégéreivel. Ezek nem hangulatelemek: a középkorban azért kellettek, mert kevesen tudtak olvasni, a cipő a cipészt jelentette, a kulcs a lakatost — és a hagyomány ma is kötelező, a nemzetközi láncoknak is kézműves cégért kell csináltatniuk. Az utca neve egyébként nem a gabonából ered, hanem a „trabig”, vagyis sietős szóból. A kilences szám alatt született 1756. január 27-én Mozart.
Az Alter Markton át a Residenzplatzra értünk, ahol a tizenöt méteres Residenzbrunnen áll: 1656 és 1661 között épült untersbergi márványból, négy vizet okádó tengeri lóval, három atlaszfigurával és a tetején Tritonnal, aki kagylókürtből lövi fel a vizet. Elkészültekor Közép-Európa egyik legnagyobb barokk kútja volt. Fölöttünk pedig végig ott állt a Hohensalzburg, amit 1077-ben ugyanaz a Gebhard érsek alapított, aki Hohenwerfent — és amit soha, egyetlen ostrom alatt sem sikerült bevenni.
A napot ott zártuk, ahol a legtöbben: a Salzach partján, amikor a víz már sötét, a vár viszont még világít. Fél tíz körül a kék óra pontosan úgy tette rá a pontot a napra, ahogy kell.
Fotóalbum
Képek — Salzburg