Érkezés — este az Englischer Gartenben

Az első nap javát az utazás vitte el, Münchenbe Barbarával csak estefelé értünk be. Épp annyi időnk maradt, hogy kipakoljunk, aztán elindultunk gyalog az Englischer Garten felé — abban a hosszú, aranyszínű júliusi alkonyatban, amikor a német nyár mintha nem akarna véget érni.

A park 1789-ben született, Károly Tivadar választófejedelem rendeletére, egy Massachusettsben született bajor hadügyminiszter, Benjamin Thompson — később Rumford grófja — ötletéből: eredetileg katonakertnek szánták, hogy a katonák béke idején is csináljanak valamit. Ma 375 hektár, vagyis nagyobb, mint a New York-i Central Park, és évente több mint ötmillióan sétálnak benne. Ebből mi aznap este talán hármat láttunk.

A Chinesischer Turm alatti sörkertben csak úgy hömpölygött a tömeg: hétezer ülőhely, hosszú fapadok, fahordók, és az az általános, hangos jókedv, amit sehol máshol nem tudnak úgy csinálni, mint Bajorországban. München második legnagyobb sörkertje ez — a listát a Hirschgarten vezeti nyolcezer hellyel.

Vacsora után lesétáltunk a Kleinhesseloher See partjára. A tó mesterséges, 1803-ban ásták, aztán néhány évvel később a duplájára bővítették; ma nyolc és fél hektár, három szigettel. Estére teljesen kisimult a víz, a Seehaus teraszáról már csak a fények látszottak. Ennyi volt az első nap — és pontosan ennyi kellett.